A természeti környezet (A Rábaköz és a Fertő-Hanság medence)
A Nagyerdő, a Rába és a Hanság közé eső, nagyobbrészt a történeti Sopron, kisebb részben Győr vármegyéhez tartozó, mély fekvésű, árvízjárta terület a Rábaköz. A Kisalföld süllyedékének délre kiöblösödő folytatása, amelyben a Rába kavicsos lerakódását 8-10 méter vastag öntésiszap és homok borítja. Északkeleti részét északnyugat–délkeleti irányú keskeny dűnesávok, köztük lapos, vizenyős mélyedések tagolják. Déli részét a folyószabályozások óta a Rába és a Répce hajdani, kiszáradt mellékágai teszik változatossá. Talaja termékeny homokos öntésagyag. Növényvilága a hosszú idő óta civilizált, mezőgazdasági művelés alá vont területek jellegzetességeit mutatja. A vidéket természetes állapotában eredetileg mocsári erdők borították. A Fertő vidékétől délre elterülő, a Rábaközbe, Kisfalud és Babót határába is benyúló Nagyerdő faállományát legnagyobbrészt kocsányos és kocsánytalan tölgy, továbbá csertölgy alkotta.
A Rábaköz települései a feudalizmus évszázadaiban világi birtokosok (Kanizsai, Nádasdy, enyingi Török, Ostffy, Vághy családok), a csornai premontrei prépostság, a győri püspök, valamint az Isteni Megváltóról nevezett pápoci prépostság jobbágyfalui voltak. Közéjük ékelődött néhány, kisnemesek által birtokolt, úgynevezett kurialista község. E falvak törzsökös lakosságának jelentős része a 16. századi reformáció óta evangélikus.
A Fertő-Hanság-medence a Kisalföld legnyugatibb része, ami a Keleti-Alpok kiemelkedése során a Pannon- és a Bécsi-medence határán alakult ki. Területének legnagyobb részét holocén láptalajok foglalják el, északi részét kavicsüledék építi fel. A megsüllyedt medencét később az erózió és a szél alakította.
A Hanság területe a 17-18. századig egységes, több mint hatszáz négyzetkilométer kiterjedésű mocsár volt. Lecsapolását és mezőgazdasági hasznosítását a 17. századtól többször is megkísérelték, azonban lefolyástalan, mélyen fekvő területeit csak az 1950-es években megépített Hansági-főcsatornával tudták kiszárítani. Déli, Kapuvár környéki területeit égerlápok, rekettyések, északi részét nedves kaszálók, láprétek, tocsogók borítják. Az egykori láp maradványai ma a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén fekszenek, és szigorú védelem alatt állnak.
A medence peremén és a lápból kiemelkedő szárazulatokon, dombokon a neolitikumban telepedett meg először az ember. A halban, vadban gazdag mocsárvilág bőséges élelmet, a sás, a nád és a fűzvessző pedig alkalmas építőanyagot kínált számára.
Az újkőkortól a vaskor végéig ívelő mintegy hat-hétezer év alatt a Kárpát-medencében számos népcsoport megfordult, kultúrák fejlődtek ki, éltek együtt és váltották egymást. A növénytermelésen és állattenyésztésen alapuló gazdálkodó életmód megjelenésével a használati eszközök és a mindennapi élet tárgyai egyre változatosabbá és kidolgozottabbakká váltak. Rendkívüli jelentőségű újításnak tekinthető a kerámiaedények égetéssel történő előállítása.
A terjeszkedő Római Birodalom határai a Kr. e. 1. század folyamán érték el a Dunántúl térségét. Meghódítása fokozatosan, a Kr.e. 1. század második fele és a Kr.u. 1. sz. első fele között zajlott le, azonban a 2. századig elsősorban inkább katonai jelenlétükkel biztosították fennhatóságukat a rómaiak. A provincia lakóinak életmódját a Kapuvár környékén előkerült kerámia- és bronzedények, valamint római pénzérmék szemléltetik. A 3. századi felvirágzást követően egyre nagyobb számban telepedtek be barbár népcsoportok, majd a 4 század végén a hunok és a velük szövetséges germánok, szvébek, alánok inváziójának a tartomány már nem tudott ellenállni, így a római uralom fokozatosan meggyengült, ami végül a tartomány feladásához vezetett.
A római tartományi közigazgatás felbomlását követő évszázadokban Pannoniában több népcsoport is megfordult, azonban újonnan kialakuló tényleges államszervezet hosszú ideig nem jött létre. Noha az egymással is harcoló germán törzsek emlékanyaga csekély a Rábaköz térségében, a Veszkénynél 1901-ben előkerült, majd 1904-ben további darabokkal bővült aranyozott bronz lószerszámveretekből álló leletegyüttes a mintegy 20 kilométerrel nyugatabbra, Hegykőnél feltárt 81 sírból álló gazdag temetővel együtt mégis azt bizonyítják, hogy a VI. században a langobardok jelentős törzsterülete lehetett. 568-ban az Itáliába elvonuló langobardok az avaroknak adták át a Dunántúlt, akik nomád birodalmuk nyugati határát ezzel az Alpokig terjeszthették ki. Megtelepedésük nyomát egyelőre csupán temetők jelzik, településeik még ismeretlenek előttünk. A kései avarság fejlett, művészi színvonalú fémművességét az Osli határában előkerült griffes bronz övveretek reprezentálják. A 9. század már a frank befolyás időszaka volt. A Nagy Károly hódításaival létrejött Frank Birodalom keleti peremterületeként a Dunántúl a nyugati és a keleti keresztény hittérítés ütközőzónájává vált. Az 1879-ben Petőházánál előkerült aranyozott rézlemezből készült Cundpald-kehely a bajor térítés emlékét őrzi.
A Hanság peremén megtelepült falvak népe sokféleképpen hasznosította a láp által kínált javakat. A halászat mellett a nád és a szénakereskedelem, valamint a gyékény feldolgozása volt a legjelentősebb bevételi forrás.
A Hanság nagy része az egykori Esterházy hercegi hitbizomány kapuvári uradalmához tartozott, amely a 19. század második felétől intenzív szántóföldi művelést, rét- és erdőgazdálkodást folytatott. A majorokban emelt istállók, gyárépületek, az alkalmazottak lakásai, a közlekedést szolgáló műtárgyak, hidak, zsilipek a kor színvonalán álló létesítmények voltak. A nagybirtok megszűnése (1945) után az egykori majorok cselédsége a környező településekre, nagyobbrészt Kapuvárra költözött.
A folyosó végén különös lényt ábrázoló szobrot látunk. 1749 márciusában nyolc-tíz év körüli gyereket találtak a halászok a Kapuvári Égererdőben. Beszélni nem tudott, főtt ételt nem evett, ruhát nem tűrt meg magán. Bevitték a várba, és mivel nem tudták, hogy meg van-e keresztelve, a kapuvári templomban feltételesen megkeresztelték. A fiú a keresztségben az István nevet kapta. Már-már rászoktatták az emberi életmódra, amikor a hajdúk vigyázatlanságát kihasználva megszökött. A várhoz közeli Kis-Rábába vetette magát, és visszaúszott a Hanyba, ahol annak idején megtalálták.
A talált gyerek történetét a szájhagyomány évszázadok során kiszínezte. Testét állítólag halpikkely borította, ujjai között úszóhártya feszült. Hany Istók legendás alakja Jókai Mórt is megihlette, „A névtelen vár” című regényében mint mellékalakot szerepeltette.
Csiszár Attila
